Rólunk

A HUNGA-ROAD TECHNIKA Kft. 2006 januárjában alakult, az útépítő szakmában megszerzett gyakorlatot kamatoztatva a speciális útépítés területén végezzük munkánkat. A profil megválasztásánál döntő szempont volt, a SAT Útjavító Kft-nél (Strabag Zrt.) eltöltött 15 év.

Cégünk kezdetben a budapesti utak burkolatainak repedés kiöntéseivel foglalkozott. Megrendelőink megelégedése miatt egyre több megrendelést kellett teljesítenünk.

Emellett az úttisztító-és vízszállító autó gépbérlet is a fő profiljaink közé tartozik már a kezdetektől. Seprűs-porszívós és vizes-seprűs gépláncunkkal biztosítottuk az utak karbantartását, kezdetben a Magyar Aszfalt Kft. és a Frissbeton Kft. részére, majd bővült a megrendelői körünk.

A megnövekedett munkamennyiség miatt 2008-ban egy második kiöntő gépláncot is fel kellett állítani, amivel az épülő autópálya szakaszokon is elkezdtünk dolgozni.

2009-től a gyorsforgalmi utak fenntartásában is részt veszünk önálló mozgó terelésekkel.

A 2010. évtől kezdődően foglalkozunk betonfelületek műgyantás javításával.

Szintén ebben az évben bevezetésre került az ISO 9001:2009 minőségirányítási rendszer.

2011-ben az ÁAK Zrt. által kiírt pályázaton indultunk. Az M0-M7 hézagkezelés/2011-es és a M1 hézagkezelés/2011-es közbeszerzési eljáráson érvényes pályázattal vettünk részt, melyen a legszigorúbb műszaki és forgalom technikai feltételeknek kellett megfelelni. Az elektronikus licit során a munkát nem nekünk sikerült megnyerni.

2011-2012-ben bővítettük tevékenységi körünket: a Stravia Kft. részére „Miskolci Zöld Nyíl 2009 Konzorcium” projekt keretén belül folyó Miskolci Városi villamosvasút fejlesztése- pályafelújítás, vonalhosszabbítás és kapcsolódó infrastruktúra munkához fűződő hézagkiöntési munkákat végeztünk.

2012 tavaszán kezdtük el a mosott felületképzésű betonburkolat építési munkálatokat az M0 autópálya D2, D4 jelzésű szakaszán (17+300-23+200, 23+200-29+850 kmsz.) az EuroAszfalt Kft. részére.

A Magyarországon ez időszakban kialakult technológiát Társaságunk az elsők között mutatta be. Ezen a területen is nagy tapasztalatot szereztünk, hiszen a projekt több mint egy éven át tartott: 2012 tavaszától 2013 nyaráig.

A 2012-es évben kezdtünk el foglalkozni a grooving vágással (rovátkolással). A Duna Aszfalt Kft. és a Soltút Kft. részére végeztük a vízátfolyás megszüntetéseket az 5501. és 5305. jelű utakon.

2013-ban cégünk – az előző évek tapasztalatait kamatoztatva - ismét indult az ÁAK által meghirdetett vízátfolyás megszüntetése grooving vágással (rovátkolással) megnevezésű “Kiviteli tervdokumentáció készítése és kivitelezés egyben, illetve kivitelezési munkálatok elvégzése Ajánlatkérő üzemeltetésében lévő gyorsforgalmi úthálózaton – a KÖZOP-1.5-0-09-11-2011-0010 számú támogatási szerződés keretében – megvalósítandó (építési engedélyezési eljárás nélküli) közlekedésbiztonsági beruházásokhoz” megnevezésű közbeszerzési pályázaton, melyet ezúttal sikerült megnyernünk. A megvalósítás az M3, M30, M6, M7, M30, M70 autópályák különböző szakaszain zajlott le, összesen 17 helyszínen 9120 m2 felületen.

2014 es évben A tevékenységi körünk bővült Denso bitumenszalag gépi terítésével és aszfaltlussz szórással, melyet Nahtflex anyaggal történő beépítéssel végeztünk.

2017 óta alkalmazunk kétkomponensű poliszulfidos hézagkitöltő anyagokat , melyhez kapcsolódóan 2019-ben bővítettük a gépparkunkat egy a technológiához szükséges speciális hézagkiöntő berendezéssel felszerelt teherautóval.

Ebben az évben kezdődtek el jellemzően Kecskeméten az MH59 Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis illetve ezzel párhuzamosan a budapesti Liszt Ferenc repülőtér felújítási munkái, mely munkaterületeken már alkalmaztuk a fent említett bevezető technológiát.

A repülőtéri munkákhoz szükségessé vált a NATO Beszállításra Alkalmas minősítés megszerzése, az erről szóló Határozattal a 2019- évtől rendelkezik Társaságunk. A megfelelés évente felülvizsgálatra kerül. Ennek feltétele egy ismétlődő adatszolgáltatás illetve cégünk pénzügyi-gazdasági és szakmai értékelése.

Társaságunk az alapításától fogva törekedett a hatékony munkavégzésre, ami a gazdálkodásában is meglátszódott. Az elmúlt időszakban a Társaság új technológiákat keresett és vezetetett be, ezáltal folyamatosan fejlődni tudott, amit a gazdasági eredményei is mutatnak.